Sokféle szem van.
Sokféle színben pompázik a Fény az íriszben.
Felvillant a Fényes Csillag szemed alagútjában.
S tört előre a Fény.
Miért rejtetted el arcod különböző álarcok mögé?
Hogy ne lásd a fényt?
Éhes és szomjas lettél.
Nem voltál, nem léteztél.
Elfelejtetted a fényt.
A Nap lehelete megérintette arcod
És visszaemlékeztél.
Visszahoztad a Fényt.
Az alagút mélye màr nem mély.
Nincs Föld, s nincs ég.
Nincs kiért szenvedni.
Hisz az egész csak Fény.
Mely játszik képzeleted hálóján s szövi álmát.
Átszellemült Világ!
Miért alszol? Ébredj már!
Elönt a Fény.
S àthatol a remény a falakon át,
S új élet éled a fán.
És elért a Fény.
Sokmillió fonalát összesodorja a tér,
Hogy élj.
A válaszokat belül keresd,
A Szeretetet ott leled.
Megnyílik a tér, s elveszett hited megleled.
Eltölt a Fény s már nem remélsz, hanem tudod
Léted nagyon magas fokon
Ábrándokon szőtt világokon túlmutat.
Nem folytonos, nem egyenes,
Formáját csak a térben éri el.
Így formál Téged emberré.
S szemedben ott cikázik a fény.
Mely elérhetetlen mivoltod tükörkabátja.
Álarcod nem kell már többé,
Hisz elöntött a Fény
Elianthé
